HTML

Herontün és Mutimó

Írások, rosszak, rosszabbak, legrosszabbak, nem biztos, hogy ebben a sorrendben.

Friss topikok

Címkék

álom (1) altató (1) baba (1) bűrkabát (1) cukorszint (1) falánk (1) gyermek (1) hal (1) hamm (1) horgász (1) kopasz (1) megesz (1) metál (1) mohó (1) nosztalgia (1) peca (1) rock (1) süti (1) villanygitár (1) zugevő (1) Címkefelhő

Nem mindig jó különcnek lenni!

2014.06.10. 11:51 Varsa69

 Az alábbi történetet a Sporthorgász újság 1994-ben meghirdetett irodalmi pályázatára írtam. Helyezést nem értem el (ezt elhallgathatnám, de minek?), ugyanakkor arra büszke vagyok, hogy a legjobbnak ítélt pályaművek közt szerepelt az enyém, s csak a kiválasztás legutolsó fázisában maradt le a dobogóról. Ezt akkor is jogosnak éreztem, s most is annak vélem - valóban voltak az enyémnél jobb, értékesebb írások. Szeretném, ha valamilyen formában megmaradna, kerüljön hát ide, változtatás nélkül!

 

Hát igen! Talán jobb lett volna titokban tartanom legújabb elvetemültségemet. Elvégre, minek nagydobra verni, ha valaki nem normális? Most már késő. Jöjjön, aminek jönnie kell, sértse fülemet puhány és kényelmeskedő barátaim gúnykacaja! Egyébként is, az ilyen esetekre jól megkonstruált versike áll a rendelkezésemre: 

"Homályosítsátok el bár, felhők a napot, 

Szakadjon az eső, s süvítsen a szél, 

Abban az esetben, ha vízparton vagyok, 

Nekem a természet dalol és zenél..."

Eme röpke négysorost természetesen a magam igazolására ötöltem ki. Ámbár, ahogy elnézem, szükségem is lesz az efféle "lelki fedezékre", mivel az időjárás a szerény költeményben foglaltaknak maradéktalanul eleget tesz. Sebaj! Akkor is horgászni fogok! Dacára az odakint dühöngő meteorológiai borzalomnak, és fittyet hányva a késői óra egyre sürgetőbbé váló parancsának, mely minden magára valamit is adó polgárt a tévéműsor kényelmes pozícióból történő szemlélésére késztet. 

Tehát kalandra, illetve biciklire fel! Irány a közeli kavicsbánya, mely immáron második otthonomnak számít. (Hallgathatok is eleget ismerőseimtől, e normális ember számára igencsak kétes értékű tulajdonságom miatt. )

Tőlem telhető gyors tempóban futok versenyt az inkognitóba vonult napkoronggal. Fontos, hogy kettőnk csatározásából én kerüljek ki győztesen, hisz nekem még kishalakat is kell fognom, míg a fénylő égitestnek csak bagatell funkcióit kell ellátnia a Föld túlsó oldalán. Ez az! Rajt- cél győzelem! Az öreg héliumgolyó sehol sincs. Szégyenében újabb felhőkötegek mögé rejti piruló arcát. 

Nincs időm, hogy gunyoros mosolyt vessek a legyőzött felé, hisz még apró keszegeket fognom is szükségeltetik. Mit szükségeltetik! Egyenesen muszáj! 

Na tessék! Miért is ne most rontanék el minden egyes kapást, mikor sietségre vagyok kárhoztatva?! Hát ilyen egyszerűen nincs... Talán csak rossz álomban, vagy tökéletes ébrenlétben. Feltéve persze, ha rólam van szó, miközben tökéletes ébrenlétben leledzve horgászom. Na végre! Megvan egy. Ráadásul még a hosszanti kiterjedése is megfelelőnek látszik. De csak éppen. El is játszadozom a gondolattal, miszerint a szerencsétlen jószág még nőhetne egy kicsit. Az eső közben vigasztalanul szakad, s bőséges áldása kis patatok formájában talál utat ruhám belsejébe. Kezdeti lelkesedésem lohadni látszik. Sőt, fokozva a drámai hangulatot, iménti zsákmányom a vödörben a hátúszást kezdi gyakorolni. Úszói meg- megremegnek, jelezve, hogy tulajdonosuk szakít a hagyománnyal, miszerint "él, mint hal a vízben". Ó Istenem, csak még egy keszegecskével szánj meg, mert már alig látom az úszómat, és itt állok egy cseppet sem mobilis kishallal a tarsolyomban. 

DSCN5922.JPG

Végtére is megszán a teremtő. De most aztán be a csukázót sebtében! A lezúduló esőfüggönyön keresztül alig látom a célpontomat. Öblös csobbanás jelzi, hogy kísérletem azért vizet ért. Mellesleg ez a minimum, amit elvárhatok magamtól. 

Nincs más hátra, mint türelmesen várakozni. Hmm... Meg kell, hogy valljam, elég kutyául érzem magam, így tetőtől talpig vizesen. Ráadásul hideg is van! De ki gondolta volna ezt a szoba barátságos belsejéből nézve? Kapás sem nagyon akar lenni, pedig már legalább öt perce bedobtam. Csak toporgok egyre, mint annak a rendje, és sóhajtozok, mint az annak nem lenne a rendje, öt percnyi horgászat után. Meglepetésemre egyre erősödő hullámokban "normális" emberre jellemző gondolatok tolulnak az agyamba, furcsa tünetegyüttest produkálva. "De jó volna most otthon nézni a tévét!" - meg ehhez hasonló marhaságok. 

Egy ideig harcolok az új keletű "betegséggel", de aztán feladom a küzdelmet, és pakolni kezdek. Ugyanis a minden porcikámat átitató nedvesség jelenleg erősebb ösztönző, mint halfogási vágyam. Amikor készségemet igyekszem kiemelni, döbbenten konstatálom, hogy annak horga mereven ragaszkodik valamiféle alantas víz alatti csapdához. Pengg... Szakad a zsinór a bot végénél. Már csak ez hiányzott! Oda a kedvenc csukázó úszóm! De hát kellett ez nekem?! Most itt szenvedhetek csuromvizesen, az egyre növekvő sötétségben. A bringámon persze világítás egy szál se...

Hazafelé menet minden egyes autót csak alázatos fohászom térít el gázolási szándékától. Azért valahogy csak elvergődöm a lakásunkig. Atyám már izgatottan vár rám. Meggyőződése, hogy eddig csak a bolondoknak kijáró szerencse mentett meg a vízbefúlástól és más halálos kimenetelű vízparti borzalmaktól. Elkínzott, sáros ábrázatom láttán fejét csóválva veti oda:

-Fiam, te nem vagy normális!

Ezt én már az elején megmondtam. 

Szólj hozzá!

Címkék: horgász hal peca

A bejegyzés trackback címe:

https://nemfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr946291479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása